CSAK NE LEGYEN KÉSÕ

Szenvedett a Krisztus... A keresztfa súly
Gyönge, sebes vállát a földre lesújtja.
Összetörve fekszik az Isten Báránya,
Senki sincs, ki szánja.

Kegyetlen pribékek durván megragadják,
A káromló szavak szívét úgy szaggatják,
Ajka töredezve bocsánatát zengi...
Nem érti meg senki.

Végre eltûnik a sötét Golgota,
Melyet bûn, árulás, szenvedély alkota...
És szenved a Krisztus kereszt re szegezve,
Nincs , ki megkönnyezze.

Csak a nagy természet gyászol és kesereg.
Megdöbbenve némán áll a bûnös sereg,
Már veri a mellét, már mindenre kész õ,
De már késõ... késõ...

És szenved a Krisztus... készül halálára,
Súlyos kereszteket rakunk a vállára,
S ûzzük bûneinkkel, durva, pribék módon
A keserves úton.

De majd észretérve, megdöbbenve állunk:
Hisz az Õ halála, az a mi halálunk!
És verjük a mellünk, megértve már érzõn,
Csak ne legyen késõn!