A REJTETT KINCS

Szerzõ: Zöldi Józsefné

Magasan jár már a Nap. Nincs még melege, de fénye mégis derûvel, arannyal hinti tele a vidéket. A levegõ életörömtõl vibrál, a madárkák dalolva szorgoskodnak a fészek körül, új élet ígéretét érzik benne.
Kinn a kopár tarlón egy férfi állt meg egy pillanatra ekéje mellett. Szánt, más földjét szántja éppen. Ebbõl él, ezzel keresi a kenyerét. Bizony, keserves munka? Már kora reggeltõl rója a sorokat, barázdába fordítja a földet, ina feszül, ereje egyre fogy? De pihenésre nincs idõ, a munkának mennie kell, mert a föld várja az új vetést. De ennek öröme nem az övé, hisz másé a föld? Neki nem ígér aranyló kalászokat, ringó búzatengert? Csak a nedves föld illata az övé és a kis öröm, hogy néhány napig nem fenyeget a kenyérgond.
A barázdák száma egyre nõ, a tarló mind kisebb lesz? Egyszer csak az ekevas elakad, a folyamatos munka ritmusát, lendületét megszakítja valami. A barázdára fordítva ott fekszik egy sáros, földes kupac. Munkáját félbehagyva, fáradtan hajol érte az ember. Kérges kezével tisztogatni kezdi. Tekintete csodálkozásra nyílik, hiszen ujjai alatt fényesedni, csillogni kezd a földkupac. Arcán döbbenet, majd ujjongó öröm ébred. Kincset talált! Valami gyönyörû szépet, melynek értéke szinte felbecsülhetetlen! Nézi-nézi, szinte elhinni sem akarja, hogy ez a drágaság a kezébe került! Pedig ha ez az övé lehetne, megoldódna minden nyomasztó gondja! De éppen ez a baj. Másé a föld! Tehát, ami benne van, az is a gazdát illeti. Mit lehetne tenni? Hiszen nincsen neki pénze, hogy megvegye ezt a földet! Honnan is tudna pénzt szerezni? Talán? ha mindenét eladná, amije csak van, elég lenne arra, hogy kifizesse a föld árát!?
Nagy sietve elrejtette a talált kincset, és hazaszaladva, mindenét áruba bocsátotta. Nem sajnált semmit, ami eddig az övé volt, hiszen tudta, hogy amiért mindent odaad, az bõséggel kárpótolja majd! Hamarosan megvette a földet, így õt illette a benne rejlõ drága kincs is! Öröme, boldogsága határtalan volt!

Így van ez a mi életünkben is. Fáradtan, munkában õrlõdnek a napok. Szívünk szegény, örömtelen, gondokkal terhelt. De eljön egy drága nap, amikor keserves életünkben egyszer csak felcsillan az Úr Jézus szépsége! Érezzük, hogy felbecsülhetetlenül nagy értékre bukkantunk! Tudjuk, hogy ha a miénk lenne, eltûnne életünkbõl a gond, a szomorúság, minden gyötrelem, és szívünket betöltené egy csodálatos öröm és békesség! Életünk egyhangú robotját felváltaná az Úr Jézusban való élet öröme és szabadsága!
A példázatban a szántó ember mindenét odaadta azért, hogy a talált kincs az övé lehessen. Ha elõttünk igazán feltündöklik az Úr szépsége, jelenlétének öröme, a Mennyország reménye, akkor mi sem fogunk semmit se sajnálni azért, hogy Õt megnyerjük! Akkor nem kényszerbõl, de örömmel adunk oda mindent Õérte! Engedjük kezünkbõl kihullani eddig értéknek gondolt, féltve szorongatott semmiségeink, hogy az igazán drága Kincs a miénk lehessen!


A weboldalt készítette, és üzemelteti: Deli-Szabó Sándor
Látogatók száma: 28 269 672