A JÉGEN

Szerzõ: Guti Tünde

A JÉGEN





Az elsõ, hideg téli napok, csillagos éjszakák után keményre fagyott a falu széli tó tükre. Egyik éjjel mesebeli havazás kezdõdött, és az egész tájat mintha elvarázsolták volna. Hófehér lepel borított be mindent, csend ült a hegyoldalon, a fenyvesen és a házak közt.

Csak a kis Olivér hangoskodott, édesapja kabátszélét húzogatva.

- Annyira szeretnék korcsolyázni! Már elég vastag a jég a vízen – nyafogta.

- Nem lehet még, kicsim, értsd meg! Veszélyes, mert a parttól beljebb még nem elég stabil!



Így ment ez napokon át. A kisfiú kérve kért, az édesapa bölcsen várt. Közben kémlelték az eget, és gyakran kisétáltak a hívogató korcsolyapályára. Ilyenkor találkoztak néhány vakmerõ gyerekkel, akik nagy hancúrozással csúszkáltak. A játék elérhetetlen íze vággyal teli szomorúságot dobogtatott Olivér lelkében.



* * *



Az esti harangszó a jó meleg szobában érte a kis családot. Jókedvûen pattogott a tûz a kályhában. Miközben édesanyja vacsorához terített, Oli fakockákból épített méretes várat játék katonáinak. Édesapja csendben nézte. Egyszer csak leborult nagy robajjal, apa és fia szeme összekacagott.

Abban a pillanatban hirtelen kivágódott az ajtó, és lélekszakadva rontott be Sándor bácsi a szomszédból. Látszott rajta, hogy valami nagy baj van.

- Gyertek gyorsan! Pali beleszakadt a tóba! – Alig kapott levegõt, és már futott is tovább.

Mindenki felugrott a helyérõl, és villámgyorsan kabátba, csizmába bújva rohant utána. Már többen ott segédkeztek, ahol a baleset történt. A 14 éves kamasz halálsápadtan feküdt elõttük. Az újra élesztés után szülei sírva rángatták le róla a fagyosra keményedett ruhát, gyorsan száraz takarókba göngyölték, és melegvizes palackokkal rakták körbe.

Hamar odaért az orvos is, aki szakszerûen ellátta Palit és mentõt hívott. Az erõtlen fiú lassan kinyitotta a szemét. Kékes színûre hûlt ajkai alig mozdultak. Nagy nehezen csak ennyit tudott mondani:

- Türelmetlen és engedetlen voltam.



Olivér dermedten nézte, ahogy kimerült játszótársát befektették a mentõautóba, és gyorsan elhajtottak vele. Édesapja a vállára tette a kezét, majd magához szorította.

- Szeretlek, kisfiam! – suttogta, és mintha soha nem akarná elengedni, úgy tartotta erõs karjai közt.

- Bocsáss meg, édesapám! – hajtotta le fejét a fiú.

Tizenkét éves gyermeki szívével pontosan tudta, hogy ugyanaz, vagy még súlyosabb szerencsétlenség vele is megtörténhetett volna, ha õ merészkedik be a jégre. Könnyes, nagy szemeit sokáig tartotta az õt ölelõ gondoskodó karon, majd belefúrta magát biztonságot nyújtó melegségébe.



* * *



De sokszor hajtogatjuk mi is kéréseinket, sóhajtozunk, panaszkodunk, és ha mennyei Atyánk azonnal megadná vágyainkat, akár komoly bajba is kerülhetnénk. Õ jól tudja elõre, mi az, ami épülésünkre válik. Tudja, minek mikor van itt az ideje, ismer minket, és a legtökéletesebb tervet készítette számunkra. Bízzunk az Úrban, mert senki nem szeret annyira, mint Õ!

Mellettünk van, kezében tartja az életünket, és a boldogulásunkat munkálja. Ha tanácsaira hallgatunk, szavait a szívünkbe rejtjük és megtartjuk, akkor hittel, derûvel nézhetünk a holnap elé.



„Azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van!” Róma 8:28.



2010. nov. 2. Guti Tünde

A weboldalt készítette, és üzemelteti: Deli-Szabó Sándor
Látogatók száma: 17 620 423