CSATATÉREN

CSATATÉREN




Sûrû felhõréteg borítja az eget. A Nap már rég lement.

Arcom poros, a szám kiszáradt, körülöttem mindenhol

füst száll fel a romok közül.

A társak hangja olyan messzirõl érkezik hozzám, hogy

nyomasztó csüggedés telepszik rám. Harcban elgyengült

karom lehull. Tovább kellene menni…, de lábam nem

engedelmeskedik. Szemem behunyom, pilláimon szellõ

suhan át, s egy alattomos árny rezdülését érzem a hátam

mögött…

Kaján vigyorral, hûvös lehelettel belém vágja ádáz

méregfogát, és leroskadok a fájdalomtól.

- Semmit sem érsz, nem tudsz gyõzni! – sziszegi gonoszul.

- Jézus! – kiáltok fel.

- Uram! Krisztusom! – sikoltom félelemmel küszködve, s

e név végigszáguld a sötét éjszakában, térdre kényszerítve

az ellenséget.



Kinyitom fáradt szemem, és mennyei seregek sokaságát

látom. Élükön a legnagyobb, legcsodálatosabb harcos, a

JÚDA OROSZLÁNJA!

- Ne félj, itt vagyok! – szava villámként hasítja át a homályt.

Megérinti vállamat, kardom újra fénylik, s nevét ízlelgetve

szûnik a kárhoztató méreg gyilkos hatása.

- Uram Jézus! – suttogom elgyötörten, majd egész testem új

erõvel telik meg, lelkemben fellobban a tûz, nem nézek már

se jobbra, se balra, sem önmagamra.

- Jézusért! Jézus nevében! – harsogom most már, és

tekintetünk összevillan.

Fejemet felemelem, fegyveremet magasra tartom és végsõ

csatába indulok hittel, elszántan, szívemben égõ lánggal!





2010. jan. 14. Guti Tünde