A MI ORSZÁGUNK MENNYEKBEN VAN

Szerzõ: Pecznyík Pál

A mi országunk mennyekben van: Filippi. 3, 20-21.
Kedves hallgatóim: Isten igéjét, a Filippi levélbõl olvasom, a harmadik fejezet, 20-21-ik versét, Pál Apostol szavait: „Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk: ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Õ dicsõséges testéhez. Amaz õ hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket” Pál Apostol a Bibliában egy csodálatosan szép mennyei ország létezésérõl, tudósít minket. Amelybõl, Jézus Krisztus a földre jött, és amelybe a megváltottakat hívogatja!
Földünkön, sok ország létezik, és azokban, a legtöbb ember, sohasem lépte át, hazája határait.
Talán sok ország felõl olvasott, vagy látott képet, filmet, a Tévében. Ám azokban az országokban, sohasem járt. Magam is, a legtöbb országot csak térképrõl vagy hallomásból ismerem. Pál Apostol azonban egy olyan ország létezésérõl tudósít minket, melybe - földi ember – még sohasem tehette be a lábát. Ez az ország, szemmel nem látható, de mégis létezõ és valóságos dicsõséges ország. Az örökké való Isten, dicsõséges lakhelye. Ahol Kerubok, Szeráfok, és angyalok millióival van körülvéve. Errõl a dicsõséges mennyei országról, csak Jézus Krisztus és az õ angyalai által nyerhetünk, némi információt. A Bibliában, sok helyen olvashatunk errõl a dicsõséges láthatatlan országról. De a legtöbbet, a Mennyei Jelenések könyvében. Ahhoz azonban, hogy valaki el is higgye, ezt a láthatatlan de mégis létezõ országot, a hit szükséges. Ebben az esetben a látás lehetõsége, még csak számba sem jöhet?
Ezért mondta Jézus: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek” A látás korszakába, csak halála után juthat az ember. Itt ütközik akadályba a legtöbb ember. Mivel csak azt hiszi létezõnek, a mit lát. Hála legyen Urunknak, aki az övéit, a hit ajándékával ajándékozta meg. Ezért a hívõ ember, már itt a földön, tudatában van annak, hogy õ, csak átvonuló zarándok ezen az elmúló földön. Az õ igazi örök hazája, a mennyben van! Ahonnan a Megváltó Úr Jézus Krisztust is várja. Aki az Atya által meghatározott idõben, másodszor is visszatér, arra a földre, melyet egykor drága bûntörlõ vérével öntözött! Visszajön, hogy a mi bûn által megrontott nyomorúságos testünket, átváltozás által, hasonlóvá tegye, az Õ dicsõséges testéhez. Tehát, olyan dicsõséges testet kapunk majd mi is, amilyenben a tanítványai láthatták Õt, feltámadása után! „Mert vannak földi testek és vannak mennyei testek” Kettõjük között pedig óriási a különbség? A mennyei test, zárt ajtón is áthatolhat, amire a földi test, képtelen lenne. Mivel pedig Isten népe, Jézus Krisztus második eljövetelére vár, ezért állandó várakozási feszültségben él. Mivel a második eljövetelre, meghatározott idõpont, nincs megjelölve a Bibliában. Ha bár, mennyei országunkról, most még csak keveset tudunk, de annyit már most is tudhatunk, hogy ott, nem lesz bûn, sötétség, fáradság, bánat, betegség, fájdalom, sírás, halál és gyász. Mivel ott ismeretlen a bûn, ismeretlen a halál is! Mely a bûn következménye. Ott ismeretlen lesz minden rossz, és ismerõs lesz minden jó. Sokan már most, szeretnének ott lenni, abban a dicsõséges mennyei honban, mely felékesítve várja, Isten megváltott gyermekeit. Mert itt, reng a föld, félelmetesek az orkánok és viharok, zúg a kíméletlen élet vihara, mely Isten gyermekeit sem kerüli ki. Próbák, betegségek, éhség, szomjúság, gyötri az emberek millióit, Testünk pedig, éjjel – nappal, külsõ és belsõ támadások, kereszttüzében áll!
Ezért ilyenkor még a hívõ emberek szívébõl is, néha felfakadnak a miértek, fájó kérdései?
Pedig azokra, majd csak odaát, kapjuk meg a választ! Mégis, ebben a labilis, ingoványos világban, Isten gyermekeinek vigasztalására szolgálhat, az a tudat, hogy az õ eljövendõ országuk, az öröm a boldogság és a békeség dicsõséges országa lesz. Ezért õk, örömmel mondhatják: „Mert a mi országunk a mennyekben van, honnan a Megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Õ dicsõséges testéhez, amaz õ hatalmas munkája szerint, mely által, maga alá is vethet mindeneket” Urunk kegyelmébõl, az õ megváltott gyermekei, már itt, földi életük idején is, mennyei honpolgárok.
Látható földi személyigazolványuk csak ideiglenes. Haláluk pillanatában, ez az igazolvány megszûnik. És helyébe lép majd, mennyei, örökkévaló igazolványuk, melyet az Úr Jézus állít ki számukra.

Ámen.