(Az alkotónapon ebéd előtt imádkozva történt
 Peák Barnabásnak)

Ülünk az asztalnál óvodás kis csapat
Kanál csörgés jelez az éhes gyomornak
De valami előtte hiányzik még
Áldást mondunk a tele tányérért

Szól az ima, és hallatszik a csendben
Ahogy a hit rebeg a csukott kis szemekben 
Aztán az ámennel újra besurran a fény
De egy kis száj megszólal, hogy szólna még

Ott marad az az egy összezárt kezecske
Talán a legkisebb az egész terembe’
De ez a kicsinység nem von párhuzamot
Hitének gyökere annál nagyobb 

Hallatszik az ima, köszöni a napot
Örül, hogy itt lehet, hogy szeretetet kapott
Aztán csendben elakad a szó
Ámen nélkül itt az utószó

Elhallgat, mintha arra jönne rá
Tőle még ezt senki nem várná
Belemosolyog a gyermekszemekbe
Azokba, melyek nincsenek meglepve

Az  ima abbamarad, de fut tovább a gondolat
Az én felnőtt szívemben is valami elhallgat
Csend van bennem, és én hallom tovább a hangot
Amelyet a kis száj elmondani már nem tudott