A felkelő nap első sugara
az ébredő földtekén hangtalan átsuhan.
Én is fölébredek és kérlek leborulva:
ma is előttem menj, Uram!
Előttem indulj, előttem járj,
s ha gyenge voltom miatt lemaradok,
kérlek várj,
ne hagyj magamra Istenem,
taníts meg engem egyenes utadra.
A világ útja széles, de céltalan.
Járni azon könnyű, de oly hasztalan
és megtalálni e sok kusza út között
ösvényedet, - minek végén várnak igazi örömök -
e keskeny utat meglelni oly nehéz,
mert elvakít az ellen s elvész a józan ész.
Elvakítanak mulandó gyönyörök,
csábító szavak, illanó örömök.
Ezek lesnek rám egy hamis mosollyal,
egy dallamosan fülbedúdolt, doromboló szóval,
álarcos bállyal, kéjjel, kárörömmel
és lesnek rám nagytengernyi bűnnel.
Én szeretnék mégis utadon maradni,
szeretném a bűnt végleg elfeledni.
Ezért könyörgök újra térdemen:
Te menj előttem ma is, Istenem!