Egy kopott könyvem van nekem, 
s ha hozzám minden idegen, 
kinyitom s már nem vagyok árva: 
fényes mennyei seregek 
suhannak s visznek hozsánnázva. 
Fekete tó, - s napként ragyog. 
Mint fáradt, húnyó csillagok, 
le-lehullok, de itt találok 
megújulást. Ebből születnek 
vértanúk, szentek s óriások. 
Kis könyv. Sok "bölcsnek" langy mese, 
s én, a senki, győzök vele: 
benne annyi tűz s annyi hit van, 
mint földet rendítő erő 
a hallgatag kis dinamitban. 
Égi kamra. Nincs rajt lakat. 
Szomjamat oltja, jóllakat 
s tőle Istent hordom magamban. 
S tudom, hogy szavam, életem 
győztes, ifjú és halhatatlan.