Nem vájtam sebeibe, mint Tamás,
nem mentem vele Emmaus felé. Nem
láttam Őt, mégis tudom, Ő az Élet,
tudom, hiszem, bár megvallom nem értem.

“Hiszékenység”  ... szól, s mosolyog az ész
a tudomány csak legyint nagy fölénnyel.
S e “babona”, e bosszantó “sötétség” 
engem eláraszt káprázatos fénnyel.

Megjártam én is a kétely homályát,
ismerem minden “csalhatatlan” érvét,
mégis imádon Őt, kinek nevére
már húsz évszázad hajtotta meg térdét.

Lám a rügy játszva pattan ki az ágból,
kiscsirke-élet feltör tojás-kriptát,
mily játék volt a mennyei életnek
a sír szájáról ellökni a sziklát!

Tán gyermeki okoskodás ez ... Én sem
ezért hiszek ... de amiket vélem tett:
a halál félelmét elvette tőlem. 
a kárhozat mély poklából kimentett,

s ó hányszor adott gyógyulást, vigaszt,
mit nem adhatott volna senki más,
új szívet, békét, győztes reménységet ...
Ő megadhatta, mert él, Ő az élet 
és a Feltámadás!