Az én lelkipásztorom     

'És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatsszék.'
Kir. I. 19:12 
Járosi Andornak

Láttam az Igét sas-szárnyon repülni, 
Elzúgni izzó Illés-szekeren, -
Dóm-lelkek pillér-berkeit bejártam, 
Testté az Ige mégse lett nekem. 
Gyönyörködni jártam a templomokba,
Mint a hangversenyekre, tárlatokra,
A lelkem minden szent beszéd után 
Csak muzsikával, képpel lett tele, 
A nagy poézis fergeteg-szele
Az építő szó boltíve alól
Süvöltve tört ki, s úgy markolt belém. 
Csak ezt lestem, csak erre vártam én. 
Égett a szívem pogány csipkebokra,
Szent szél szította szándéktalanul, -
A láng szomjazta a forgószelet, 
S a tűzből született egy költemény 
A 'Christi imitatio' helyett.
Jöttek ragyogó s zordon vértezetben, 
Jöttek óriás prédikátorok,
És ostoroztak, és égbe ragadtak, -
Csak ezt a szócskát: 'én bűnös vagyok',
Nem bírták velem úgy értetni meg, 
Ahogy Te tetted, én 'kicsi papom', 
Általad lett a templom menedékem,
És vigasztalásom, és otthonom.
És Te tetted, hogy megértettem én, 
Hogy mégis több az Evangelium, 
Több, mint a leggyönyörűbb költemény. 
És Te tetted, hogy fordulok magamba, 
S a szent vacsora után legalább
Jobban vigyázok tettemre, szavamra. 
Te tetted, ha türelmesebb vagyok, 
Tudván: nagy dolog a kicsi dolog. 
Ledobhatatlan keresztem alatt
- Ezt is Te tetted - már meghajolok.
Te tetted ezt, - a bús nevelő-évek, 
Szakadások, törések, temetések
Csupán a segítségedre siettek.
És látod, látod: ezt ismét Te tetted, 
Hogy bennem lassan életté remegnek
A szók: 'Kegyelem és békesség nektek'.